Dr. Németh Tamás

Átszúrta a fülemet és leszokott a dohányzásról. == DIA Könyv ==

Ha gyökeresen nem is, de azért valami változott az utóbbi időben. Újra csinálta a fekvőtámaszokat.

fül-orr-gégész szakorvos, főigazgató

A térdét kőkeményen kiegye­nesítette, olyan volt a combja, mint egy acélrúd, mint egy bot, mint egy husáng. A karja szépen hajlott, csak négy-öt centiméter után valami fájás nyilait átszúrta a fülemet és leszokott a dohányzásról jobb könyökébe, föl, egészen a válláig.

Azért gyökeresen nem változott semmi, pedig a guggolásokat is csinálta, megdobogtatta a szívét, szédülést nem okozott ugyan, de meg kellett markolnia az asztalt, bizonytalanságot érzett.

Tudta ő is, hogy semmi sem fog változni gyökeresen. A talpa is fájt, néha kavicsokat érzett a cipőjében, megnézte, nem volt benne semmi. Abban bízott, hogy az izmai, melyek a csontjaira tapadnak, egyben tartják még, körülfogják. Csak az volt a baj, hogy nem volt étvágya. Akkor is csak úgy sétálgatott, fenn a hegyen. Egy fél méterrel előtte járt a fia, mikor megbillent, a ballábát felemelte, a felső­teste hátralendült, egyensúlyozott, mint egy gémeskút.

Közben a karjait széttárta, lehet, hogy egylábon álldogáló gólyához hason­lított, mindegy, talán a karjai szárnyakká alakultak pár másod­percre, hogy nem esett el. Kész csoda volt, hogy nem borult háttal a lejtőre, a jóisten tette alá a tenyerét, meg a fia ugrott oda, össze-vissza kajabált, hogy mit csinálsz apa, meg hogy mért nem figyelsz, meg így, meg úgy, az a hülye.

Azt hitte, hogy direkt csinálja. Persze ezen sem átszúrta a fülemet és leszokott a dohányzásról csodálkozni, ilyen még nem volt, megszokta a kölyök, hogy az apja gyalog megy fel a hegyre, hogy csavarog a városban, buszozik, felpattan, cammog ide-oda.

Azon a délutánon eldőlt valami.

átszúrta a fülemet és leszokott a dohányzásról minden dohányzásellenes tabletta

Lehet, hogy semmi, de ő így érezte. Sokkal később történt a bizonyosság, amikor már kék, zöld foltok hevertek a testén. De akkor még sütött a nap, és ahogy egyensúlyozott, tényleg a gólyára gondolt, de most saját maga volt a gólya, hitványabb, mint a valódi, véznább, szófo­gadat­lanabb. Ahogy felnézett az égre, mikor a teste hátra­lendült, szemébe villant a nap, meglátta a nagy, himbálódzó szárnyakat.

Vala­mikor valóban szófogadatlan hagyja abba a dohányzást vagy az ivást, felmászott a tetőre, meg akarta nézni a kéményen fészkelő párt. Ahogy kúszott, kisza­ladtak alóla a nádak. Fent a gerincen fújt a szél. A gólyák olyan ártatlanul néztek vissza rá, hogy mozdulni sem mert. Álltak előtte függőleges vonal lábaikon, a pár meg a két kicsi, nézték őt, az egyik meglendítette a szárnyát, de nem átszúrta a fülemet és leszokott a dohányzásról el.

Ugyanaz az érzése volt most is, mint akkor, nyolcvan évvel azelőtt.

  1. Különös természeti tünemény Vannak ilyenek.
  2. Kedves Balázs!
  3. :: Dr. Kótai Zsuzsa - InforMed Orvosi és Életmód portál ::
  4. Magén István: Vesszőfutás (Z-könyvek)
  5. Губы Стратмора приоткрылись, произнеся последнее в его жизни слово: «Сьюзан».

Most, ugyanúgy megszédült, mint akkor, az apja ugyanúgy rákiabált, mint most a fia, mert nem hitte el, hogy fél lejönni. Most azért annyival könnyebb volt, hogy ez itt a fia volt, és nem az apja, jól megcibálhatta a fülét, esetleg még meg is pofozhatta, bár ezt nem tette meg soha, inkább csak a lehetőséget csillogtatta meg olykor-olykor kedélyesen, kihangsúlyozva azt, hogy az apja ennek a hústoronynak. Szerette mondogatni, hogy az apád vagyok, ha akarlak, megpofozlak, szürkéskék szemével nevetett hozzá.

A huszonöt guggolás vége felé már égtek a lábizmai, fájtak, vicso­rítania kellett az erőlködéstől, pedig nem szerette meg­feszíteni az arcizmait. Nehezére esett a számolás is.

Leült a földre, végigcsinálta, utána hátradőlt, lehunyta a szemét. Vörös harapófogó jelent meg kék mezőben, összezárult, elúszott. Hiányolta, hogy alig csúszik le falat a torkán. Úgy képzelte, hogy a táplálék szétoszlik a sejtjeiben. Világosan látta gondolatban, hogy elfogy a teste, és nem pótolja semmi. Kicsit sokáig ült a padlón, nekidőlt a fotelnak, nem lihegett, csak dörömbölt a szíve.

Az a múltkori eset sem volt az igazi. Még most is várja, hogy valaki hozzá lépjen, és azt mondja, kitalálás volt az egész. Hogy valaki felrajzoljon egy képet a falra, és ő csak úgy fölényesen azt mondja, hogy erre, meg erre. Ott a hídon, abban a pillanatban, a híd közepén, köd is volt, meg szél is, a korlátba kapaszkodva lenézett, megszédült a víztömegtől. Lehet az is, hogy az eszébe jutott egy történet, csupa igazság, épp az a baj.

Lecsúszott, még fogta a vastag cizellált öntöttvas korlátot, nekifeszítette a homlokát, hogy lehűtse. A száján sorra potyogtak ki a hangok, de nem akartak szavakká összeállni.

Egy kutya morog így, ha beszéddé próbálja szeletelni az ugatást. Mi a neve? Mi történt?

Egy videó, amely segít leszokni a dohányzásról

Hol lakik a bácsi? Látta a kezeket, a fehér autót. A szirénázást is hallotta, látta a vakító fény vibrálását. A kezét, lábát, mellkasát leszorító gurtnikat csak érezte, gyenge volt, elnyúlt az ágyon.

Tévedés volt az egész. Harmincnyolc fekvőtámasz után már bizonyos volt ebben. Hátra dőlt a fotelban, a pizsamagombjai szétnyíltak. Ha tudna enni… Megpróbálkozott egy kis kávéval, vajas kenyérrel, pár szelet párizsival. Talán az időjárás tette, a szél a nap a meleg. Ha nem lett volna olyan sűrű a híd korlátjának mintázata, beleeshetett volna a folyóba. Az is lehet, hogy az emlékek… Megszédült, jobb kezének középső ujja kicsavarodott, vele együtt a karja is, a válla is, lecsapott rá a hosszú, fekete fájdalom.

Az orvos hümmögött, ingatta a fejét. Úgyis eljön, gondolta, a karjába kap, ugrándozik majd háztetőkön, át a magasfeszültségű póznákon, a szigeteken, az erdőkön.

KARINTHY FRIGYES: SZAVAK PERGŐTÜZÉBEN

Másképp is csinálhatta volna. Készen volt minden. A cseresznye illatú nyár, a zene, az illatok. Az volt a baj, hogy körülbelül a híd közepén, annál a különös, sötétzöldre pingált oszlopnál visszanézett.

Dr. Németh Tamás

A súlyos kőlapokból összerakott pesti rakpart szélén meglátott egy tárgyat, az is lehet, hogy csak egy árnyék volt, vagy csupán egy szél nyűtte újságpapír libegett ott, mely pontosan úgy feküdt, mint azok a dolgok hatvan évvel azelőtt… Megfogta az öntöttvas oszlop gombját. Vékony ujjait a korlátba fonta, a folyó vízszintes horizontja megbillent.

átszúrta a fülemet és leszokott a dohányzásról

Misem lesz már másképp, de azért felitatódhatnak a könnyek, mert elvégre valóban harmincnyolc fekvőtámaszt csinált. Hátra dőlt a fotelban. A fáradtság nem párolgott el, súlyosabb lett a tüdeje, már alig tudta megemelni a mellére boruló súlyt. Összehúzta a pizsamát, átszúrta a fülemet és leszokott a dohányzásról valamit rákapott, egy köntöst, vagy ilyesmit. A fotel plüss karfája simogatta a bőrét. Észre sem vette, csak mikor odanézett, hogy az ujjai remegnek. Nézte hosszú, vékony ujjait, ahogy tehetetlenül szétnyílnak.

átszúrta a fülemet és leszokott a dohányzásról

Hiába igyekezett megmozdítani a kezét, az csak remegett, mintha egy titokzatos erő rázná. A televízió képernyőjén mozgó színes foltok pörögni kezdtek.

Forogtak, mint a ringispíl, ő is velük, a szoba is, a bútorok is, a falak is, a szőnyegek is. Repült a fotel, mintha katapultált volna. Elvesztette az eszméletét. Nem tartott soká, bár nem mérte az időt.

Abból gondolta, hogy még mindig ugyanazt a zenét játszották a tévében. Már nem forgott annyira a szoba, a körhinta forog így, mielőtt leáll. A zene lehalkult, puha párna volt a feje alatt. A fehér mennyezet alatt lebegő csillárt műholdnak gondolta, mely kitartóan kering a világűrben. A hosszú csengetést sem hallotta meg, illetve, mire a tudatáig eljutott, már ott álltak körülötte, magasak voltak, fehér köpenyesek, az egyiknél táska átszúrta a fülemet és leszokott a dohányzásról, letette a székre, kicsit megnyomkodta itt-ott, megmérte a pulzusát, aztán valamit firkált egy papírlapra.

Most már várták a mentőt, az öregasszony ide-oda szaladgált, nem volt kedve odafigyelni, a műholdat nézte, ahogy kering a távoli, kékbe burkolódzó föld körül. Rátapadt a tekintete. A hosszú csengetés… meg a Duna part… A Margithíd után ötven méterrel. Nem esett volna el, nem kezdődik ez a hejcihő, ha biztonságosan rakja a lábait vadonatúj borjúbőr cipőjében. Bő nadrágja minden lépésnél meglibbent, rábukott a cipőre. Balkarján a ballon, és akkor, mint egy elfuserált mozi, vagy mint egy elbaszott tévéműsor, beugrott az a hatvan év előtti kép.

A korlátra hajolt, tekintetével követte az utat. A sodrás ívében a híd két lába közé úszott a recsegve súrlódó jégtáblák fedezékében, melyek éles peremükkel felfalták egymást, jégforgácsok siklottak az örvénylő vízbe. Kevésbé félt ezektől a szörnyetegektől, mint amazoktól ott kint. Az egymásba torlódó jegek fedezékébe rejtette a fejét a minduntalan felugató gép­pisztoly­sorozatok elől. Ott, ahol most azok a szép fodrok gyülekeznek, csendesek, mint a virág, akkor ő igyekezett felkapaszkodni valamelyik jégtábla csúszós hátára, még mielőtt ezek a mérhetetlen kések kettészelték volna.

A műhold széles kávájáról kisebb repülő alkalmatosságok indultak a világűr tájai felé.

Specializáció: Fül-orr-gégészet, gyermek fül-orr-gégészet

Valahol itt lakik az Isten… — gondolta. Kevéssel azután, hogy megérkezett a kórházba, az infúzió csepegve cseppent a vénájába, a megnyugtató, álomtalan estében, beleálmodta magát a csendbe.

Kijár majd lóherét szedni a parkba, gondolta, nagy elálló fülű lóheréket. Elálmosodott, vágyott rá, hogy lássa a fiát, azt a gazembert aki nélkül nem lenne itt a papucsa, meg a törölközője. Még aznap este kihúzta a vénájából a csöveket, felfelé indult, mindössze három emelet volt a tetőig.

Barátságosak voltak vele a lépcsők, a lába elé feküdtek, mint a kutya, mikor megadja magát. Idegenül néztek rá a felsőbb emeleteken, igyekezett elkerülni mindenkit, ösztönösen érezte, hogy ha kijut, megtalálja, ott fog állni fehérben, rojtokkal a ruháján, szárnyak nélkül. Az ajtó nyitva volt, padok, székek hevertek szétszórva.

Felállt, onnan a peremre, biztonsággal járt a mélység fölött, mert felfelé nézett. Csillag­talan volt az ég, ő mégis kifürkészte a bolygókat, már-már elrugaszkodott, mint a madár, amikor lerántották.

leszokni a dohányzásról a holdnapon

Lehuppant, pedig erősen fogták, vékony csontjainál fogva. Nem haragudtak, csupán gúnyolódtak egy kicsit, az érintésük fájt, a mosolyuk is.

Magén István

Máskülönben teherautónyi fát látott az erdő alatt, már majdnem készen voltak a rakodással. Erős volt, fatörzseket billentett a vállára, a sziklás lejtőn jó szerszám volt a bokája, vitte, mint egy zergét. Most őt vitték így, az ember mosolyogjon, ha valamit csinál, van is min, megint valami bolondsággal próbálkozott. A két csuklóját összesodort gézzel az ágyhoz kötözték. A cső visszakerült ugyanoda, látod, fiam — mondta, — hagyod ezt?