Kovács Erzsébet: Az élet és én | Napút Online

Leszokni a falusi vízióról

Kovács Erzsébet: Az élet és én 34 éves lettem én… de ez nem meglepetés, sőt nem is költemény, még csak nem is 32 év. Az életem, amivel nagyon elégedett lehetek és vagyok is. Szinte minden tökéletes körülöttem.

Kovács Erzsébet: Az élet és én

Szerető férjem van, gyönyörű és okos kislányom, vannak barátaim, kedves szomszédaim, hivatásom, amit nekem találtak ki, meg egy hobbim, ami fontos számomra. Nem panaszkodom, ez egy vallomás, inkább az én verzióm. Írásos vita, azzal a személlyel, aki szintén ír. Leírja a saját igazságát. Ezért úgy döntöttem, megfogalmazok egy másik igazságot, ami csak az enyém, soha senkinek nem mutatom meg. Persze ez nem igaz, meg fogom mutatni mindenkinek, aki kíváncsi rá, meg aki nem, annak is.

Exhibicionista vagyok menthetetlenül, de legalább tudom magamról. Ahogy írtam… szinte minden tökéletes az életemben. Mert elvesztettem valakit, inkább valakiket, számomra nagyon fontos embereket. Azt a két embert, akik egész eddigi életemben feltétel nélkül szerettek. Az édesapámat és a nagymamámat.

Felnőtt tartalom!

Van még egy nagymamám, talán ő is szeret, de neki mindig a lánya, az édesanyám az első. Őt védi, óvja, támogatja. Tőlem is ezt várja el. De be kell vallanom valamit, nem szeretem az édesanyámat, nem tudom szeretni, az emlékek, a sok fájdalom nem engedi, hogy szeressem.

Ettől talán rosszabb ember vagyok. Sokáig azt hittem, igazi szörnyeteg lett belőlem, mert ki az, aki nem szereti a saját anyját.

A fiú anyja elhalt még a nyáron, - Hat éves volt. A lány alig mult három, Örökbe tartott kicsi koldusok, A hajuk borzas, szemük mosolyog Talán, - mert senki sem vigyázott rájuk - Vidám a kedvük, rongyos a ruhájuk, - Valahogy összeszoktak rosszba, jóba, Nem ártott nékik hideg, se meleg, Együtt kószált mindig a két gyerek.

Hát én… és a jó néhány sorstársam. Vagyunk egy páran. Kellett hozzá pár év, meg egy pszichológus, és hogy én is anya lettem, hogy belássam, nem csak az én hibám.

  • Leszokni a krónika dohányzásáról
  • Instagram
  • Beszélgetés a beteggel a dohányzásról való leszokásról
  • A potencia helyreállításakor hagyja abba a dohányzást
  • És. carra a dohányzásról való leszokás egyszerű módja

Azért biztos az enyém is egy kicsit vagy nagyonde a másik fél attól még ugyanúgy hibás. Felnőttként rádöbbenni, hogy az édesanyám nem olyan, mint a többi anya, félelmetes tapasztalat. Nincs feltétel nélküli szeretet, nincs odaadó gondoskodás, nincs ölelés, még csak egy puszi sem. Ilyen emlékeim vannak.

dohányzásellenes rágótabletta ára hogyan lehet végül leszokni a dohányzásról

A kiszámíthatatlanság, a legszörnyűbb szó. A szorongás, hogy most mi lesz, mit tesz, hogyan leszokni a falusi vízióról, vagy ma éppen jó kedve van, és nem lesz büntetés.

Átjön a Mami megmenteni vagy csak vigasztalni, vigaszt adni. Hazaér apa, talán megúszom. Esetleg ma elég lesz az ordítás, nem lesz verés, talán hamar vége lesz, talán ma nem kell bocsánatot kérnem, hogy rossz voltam és megvert, és nem utasítja el ridegen a bocsánatkérést.

Talán ma voltam olyan jó, hogy megölel, talán leszokni a falusi vízióról leszek olyan jó, hogy szeretni fog. Ez leszokni a falusi vízióról írás a fájdalomról szól. Verziókat és víziókat írok az életemből. Eldöntheti mindenki, hogy mi az igazság, ha van egyáltalán. Szerintem inkább csak változatok vannak egy témára. Ezek az én változataim. Az én nézőpontom, egy nárcisztikus anya egyetlen gyermekéé.

Ahogy írtam. Egy gyönyörű kislány édesanyja, egy feleség, egy barátnő, egy keresztanya, egy pedagógus, egy egykori labdarúgó játékvezető, egy focista… és még sok minden más.

KAZÁR EMIL: ÖSSZEVISSZA

Sokáig apukám pici lánya voltam, aztán nagylánya, aztán a végtelenül szomorú, gyászoló lánya. Itt elakadtam! Mit írjak le a sok történet közül apukámról.

Az én imádott példaképemről. Nem volt hibátlan, de az én szememben a megtestesült jóság, kedvesség, a feltétel nélküli szeretet. Egy vidám, kedves, ironikus apát.

később hagyja abba a dohányzást

Megsértődni ezen… soha! Igaza volt, van, lesz mindenben. Másik szituáció: egy új ruha felpróbálása, magam illegetése a tükör előtt. Meg rám is persze. Igaza volt, mindjárt a helyemre kerültem, visszavettem a flegmaságból, észbe kaptam.

leszokni a dohányzásról, hogyan lehet eltávolítani a váladékot hogyan kell leszokni a dohányzásról iRecommend

Jól csinálta, tudta, hogyan emeljen le a magas lóról a földre. Ő volt apu, az én apukám. Anyu már nehezebb kérdés. Miért gondolom, hogy bántalmazott gyerek voltam? Ez a szó, bántalmazott, mára kissé elcsépeltté vált. Bántalmazott voltam-e, nem tudom eldönteni.

Láng, mely korommal ég. Az alkonyati szél jótevő hüvössége érzett a falusi nyaraló verandájában. Beáradt vele a kertből a viola, a betunia, a tubarózsa illata, a növények lélegzete, a frissen öntözött gyep és a föld átható szaga. A falu zaja egyetlen zsongássá alakult.

De pedagógusként, amikor lassan közelítettem egy kedves tanítványomhoz, meg akartam simítani a buksiját: odakapta a feje elé a kezét. Döbbenet, igazi sokként ért, mintha áramütést kaptam volna, mintha magamat látnám. Ezt a gyereket verik, verték.

Hogy honnan tudtam? A mai napig, ha az édesanyám közelít felém felemelt kézzel, ugyanezt a reakciót váltja ki belőlem. Félelem, hogy megüt, megint megüt, újra át kell élnem, pedig már nem akarom többé átélni.

„Minél több lesz a jóság és a szeretet, annál erősebbek leszünk, így feltétlenül sikeresek leszünk”

Félek tőle… szörnyeteg. A diákom miatt jöttem rá, hogy én mégiscsak bántalmazott gyerek voltam. Ekkor kezdődött a felismerés folyamata. Igaz volt még egy eset, ami felszakította minden sebemet, áttörte a gátakat.

FELÉPÜLÜNK (Teljes Film)

Amikor ketten, apukám és én álltunk földbe gyökerezett lábbal, értetlenül. Pici lánykám három éves volt. Édes leszokni a falusi vízióról szőkeség, nagy zöld szemekkel, angyali arcocskával, minden normális nagyi kedvence lett volna. Még egyszer a tálba nyúlt… nem, nem csapott a kezére, az más lett volna, hanem iszonyatos dühvel, erőből lekevert neki egy pofont. Apukám és én lefagytunk, tehetetlenek voltunk. Szerencsére a férjem nem látta, ő nem tudja megérteni az anyósát, nem ebben a környezetben nőtt fel.

Képtelen mentséget találni a viselkedésére. Mi, apu leszokni a falusi vízióról én mentséget kerestünk leszokni a falusi vízióról és magunknak is, hogy miért nem tettünk semmit. Felkaptam a gyereket és azt kezdtem magyarázni a kis három évesnek, hogy ő volt a rossz. Mit tettem? Mentséget kerestem neki, okoltam az ártatlan gyerekem. Szörnyű volt! Milyen is vagyok tehát, ki vagyok én? Egy felnőtt, aki nem tud szabadulni egy börtönből, amit az édesanyja épített köré. A kötelességtudat börtöne.

Minden gyereknek szeretnie kell az édesanyját, csak azért, mert a világra hozta. Világra hozott, akkor egy életen át az övé vagy, azt tedd, amit ő mond, de jó akkor sem leszel, soha! Versenytárs vagy és az is maradsz! Nem lehetsz jobb, de ha rosszabb vagy, a fejedre fogja olvasni. Elkeseredett vagyok,  megkeseredett, az anyját szeretni képtelen ember, aki menekül az egykori otthonából… ugyanakkor boldog vagyok és elégedett a felnőtt életemmel.

Ahogy én látom… csak én, senki más Mást jelentünk egymásnak, mindenkinek megvan a saját világa. Vegyünk például engem ez egy énközpontú írás, egoista, ha úgy tetszikén a férjemnek a felesége vagyok, a gyermekemnek az édesanyja, a legjobb barátnőmnek a legjobb barátnője, a diákjaimnak a tanára, az utcán elsétáló idegennek egy idegen… a szüleimnek a gyereke.

Egyszóval minden ember mást és mást jelent a környezetének, kinek ez, kinek az. Igazából nem vagyunk képesek átlépni egy másik ember világába, legyünk bármilyen empatikusak, akkor sem. Együtt tudunk érezni, sajnálhatjuk a másikat, örülhetünk vele, de nem tudunk a helyébe lépni, soha nem tudjuk meg, mit érez legbelül ha elmondja sem, mert képtelenség érzéseket megfogalmazni valaki más számára. Ebből kifolyólag csak azt írhatom le, hogy szerintem kik a szüleim, csupán a saját szemszögemből.

A nagymamám biztosan mást mondana, a szomszédok is mást mondanának és egy idegen leszokni a falusi vízióról. A szülő, szülőség intézménye folyamatosan átalakul, minden generáció másként képzeli az ideális szülőt. Úgy, amilyennek ő szerette volna a saját szüleit.

Így nyaralunk majd – ha ennek a rémálomnak vége

Hibázunk szülőként, mindenki hibázik, nincsenek tökéletes szülők vagy tökéletes gyerekek, gyarló emberek vannak, akik igyekeznek a tökéletesség látszatát kelteni vagy még azt sem. Az zambezi és abbahagytam a dohányzást szüleim emberek, mint mindenki más.

Hibákkal, jó tulajdonságokkal, gondokkal, problémákkal, a saját gyerekkorukkal a nyakukban. Apukám az én hősöm, leszokni a falusi vízióról árulok hipnoterápia hogyan lehet leszokni a dohányzásról titkot ezzel. Egyértelmű, hogy ő volt a mindenem, neki pedig én voltam a büszkesége, boldogsága. Kivéve, amikor levágatta a bajuszát és nem ismertem fel. Meg amikor sírtam, mert veszekedtek, elmenekültem a szomszédba a nagyszüleimhez, meg amikor nem volt otthon karácsonykor.

Vagyis apu sem volt tökéletes mindig és mindenkor. Voltak hibái, lázadó korszaka, lázadt még az apaság ellen is.

Nem lehet eltemetni

A baj csak az, hogy minden információm a házasságuk kezdetéről, az első éveimből anyutól származnak. Az ő olvasatában apu szörnyű apa volt az első 6 évemben, ő pedig tökéletes anya. Más erről mást gondol, minden relatív, ahogy ezt már kifejtettem.

Apu nem volt egyetemi docens, nem volt diplomája, érettségije sem, nem volt értelmiségi, központi fűtés szerelő meg sofőr 35 évig ugyanott. Ebből az információból látszik, hogy hűséges típus volt, ragaszkodott mindenhez, ami egyszer már hozzá tartozott, beleértve az anyukámat is. Csendes fickó volt, de ha mondott valamit, annak súlya volt vagy súlyos nevetés lett a következménye.